John Winchester 1983 november 2-án egy különös tűzesetben elveszítette szeretett feleségét, Mary-t. Az asszonyt valamilyen erő a plafonhoz szegezte és felgyújtotta.

John ki tudta menteni két gyermeküket, Dean-t és az éppen 6 hónapos Sam-et.

 

Felesége halála után John naplóírásba kezdett és feljegyezte kezdetben az érzéseit és a fontos eseményeket, aztán elkezdett egyre több bejegyzést készíteni a kutatásairól.

Mindenáron kézre akarta keríteni a Gonoszt, ami felelős volt Mary haláláért és emiatt mind mélyebbre ásott a természetfeletti vadászok világába.

 

 

 

 

Az itt következő bejegyzések forrása: Warnerbros.com, hivatalos oldal

Magyar fordítás: Mancs

 

További információk: Winchester Journals

 

 

 

 

 

 

 

 

A további cikkek a sorozat és a szerepjáték lényeinek leírását tartalmazzák.


 

 

 

 

John Winchester's Diary

 

 

1983. november 6.

Ma temettem el a feleségem. Nem hiszem el, hogy ezt írom. Előző héten még egy normális család voltunk. Együtt vacsoráztunk, elmentünk Dean baseballmeccsére, a kis Sammy-nek játékokat vettünk. De megváltozott az egész egy pillanat alatt. Úgy vissza tudok emlékezni rá, mintha leperegne a szemem előtt. Úgy érzem kezdek megőrülni. Mintha valaki elvette volna a karjaimat és kitépte volna a szemeimet. Elveszetten járok egyedül, körbe-körbe, de nem tehetek semmit.

Valaha Mary is írt naplót, az ágy alatt tartotta. Azt mondta, hogy segít neki emlékezni minden egyes részletre, ami a gyerekekkel és velem történt. Azt kívánom, bárcsak el tudnám olvasni, de mint minden, ez is elégett. Mindig mondta nekem, hogy próbáljam meg leírni a gondolataimat. Talán igaza volt, talán ez majd segíteni fog emlékezni és ezt az egészet megérteni.

 

 

 

 

1983. november 13.

Már semminek nincs értelme. A feleségem meghalt, a fiaim anya nélkül maradtak...amit azon az éjszakán láttam. Hallom Mary sikoltását, rohanok, de... Egy másodpercre minden olyan nyugodtnak tűnt - Sammy jól volt - biztos voltam benne, hogy azért hallottam a hangokat, mert megnéztem egy csomó horrorfilmet későn. De ott volt a vér, azután felnéztem és a feleségem...

Elpusztult a fél házunk, annak ellenére, hogy a tűz csak néhány óráig égett. A ruháink és a fotóink többsége tönkrement, még a széfünk is - Mary régi naplóival, a fiúk értékpapírjaival és néhány ékszerrel...mind elpusztult. Hogy lehetséges, hogy a házam és az egész életem pillanatok alatt semmivé vált? Hogy lehet, hogy a feleségem csak úgy lángra lobbant és örökre elveszett az életemből?

Vissza akarom kapni a feleségem Istenem, vissza akarom kapni őt...

 

 

 

 

1983. november 17.

Maradunk. Mike és Kate segítenek nekem vigyázni a fiúkra. Mondogatják, hogy sajnálják ami történt és az a tűz valószínűleg csak egy szörnyű baleset volt...talán hibás drótozás. Nem érzem magam jobban attól a gondolattól, hogy egy hibás drótozás vitte el Mary-t. Nem magyarázza meg, miért volt a plafonon, de mit mondjak az embereknek? Megpróbáltam elmondani Mike-nak , hogy mit gondolok... hogy mit gondolok arról, ami azon az éjszakán történt. Csak nézett rám, ez a nézés... mintha biztos lenne benne, hogy megőrültem. Kell valamit Kate-nek is mondania. Az Isten háta mögött azt mondta a reggel, gondolkodnom kéne pszichológusi vizsgálaton. Hogy tudnék egy idegennel beszélni erről? Soha nem voltam pszichológusnál, átverekedtem magam a tengerészgyalogosokon. A barátaim azt hiszik, hogy kezdek megőrülni. Ki tudja, talán igen...

 

 

 

 

1983. november 26.

Rendben, azt hiszem megpróbálom még egyszer, de nem mondhatnám hogy segít. Még mindig nem tudom, hogy akarok-e emlékezni arra, hogy mi történt ma. Beszéltem a rendőrökkel. Azt mondták, folyik a nyomozás, de tudtam, hogy nincsenek igazi nyomaik. Megkérdeztem, hogy megtalálták-e a tűz okát és azt mondták, még nem tudnak semmit mondani. Azt sem említették, hogy ez egy hivatalosan megerősített bűntett. Van ez a furcsa dolog a beszélgetésünkről - ugyanazokat a kérdéseket tették fel, amit a tűz estéjén is. Hol voltam? Milyen volt a kapcsolatom Mary-vel azokban a hetekben? Bármi baj a fiúkkal? Mi folyik itt???

 

 

 

 

1983. november 30.

Nem tudok visszaaludni. Most már felkelek a legkisebb zajra vagy nem zaj volt. Olyan, mintha az érzékeim felpörögtek volna és nem tudom őket lekapcsolni. Mostanában minden olyan, mikor visszaemlékszel egy álomra, ami néhány napja volt, de azután nem emlékszel, hogy álom volt-e vagy tényleg megtörtént? Próbálom kitörölni a fejemből azt az éjszakát... miért keltem ki az ágyból? Annyira sajnálom Mary. Annyira sajnálom, hogy hagytam hogy ez történjen veled. Meg tudsz valaha bocsátani? Mi tegyek, hogy megszabaduljak ettől a fájdalomtól?

 

 

 

 

1983. december 4.

Múlt éjjel Sam és Dean szobájában ültem a sötétben és hallottam ezeket a hangokat... Mike azt mondta, hogy a szél volt és jól van, talán az volt, de úgy hallatszott, mint a suttogás, mintha valaki suttogott volna egy nevet, a lélegzete alatt, újra és újra...Mintha valami lenne ott kint a sötétben minket figyelve... Fenn maradtam egész éjszaka, figyelni őket, megvédeni őket. Hogy mitől, azt nem tudom. Védem őket? Bántom őket? Nem mozdulhatok el mellőlük a tűz óta. Dean még mindig nehezen beszél. Próbáltam egy kicsit beszélni hozzá, vagy megkérdezni tőle, akar-e baseballozni. Bármit, amitől újra normális gyereknek érezheti magát. Sosem mozdul mellőlem - vagy a testvére mellől. Minden reggel, mikor felkelek, Dean a bölcsőben van, átölelve Sam-et. Mintha megpróbálná megvédeni bármitől, ami kint van az éjszakában.

Sammy sokat sír, az édesanyját akarja. Nem tudom, hogy állítsam le és egy részem nem is akarja. A szívem szakad meg arra gondolva, hogy hamarosan egyáltalán nem fog rá emlékezni. Nem hagyhatom meghalni az emlékét. Bármi is legyen kint az éjszakában.

 

 

 

 

1983. december 7.

Visszajött a rendőrség. Nem hiszem el. Még több kérdés, amire már milliószor válaszoltam. Több időt töltöttem a fiaimtól távol, körbe járva, a semmibe tartva...Ez az egész annyira hülyeség és használhatatlan.

Hét körül iszok egyet...nem sokkal a fiúk lefekvése után. Nem segít aludni, de remélem segít kitisztítani a fejem...néha megteszi, csak egy pillanatra, és azután minden újra rendetlen.

Egy dolog tiszta számomra - az egyetlen út, hogy megtudj

 

 

 

 

1983. december 8.

Ma reggel csúnya másnapossággal ébredtem...Nem volt a legjobb forma arra, hogy bármit is csináljak. Mike rám ugrott abban a pillanatban, ahogy beléptem a konyhába. Azon ügyködött, hogy szedhetném össze magam a fiúk kedvéért... de úgy tűnt, sokkal érintettebb a garázsban, mint bármi másban. Azzal nyaggat, hogy alig dolgozom... Nem vicc, alig dolgozom... A feleségem halott, valami szörnyű történt vele, talán a fiaim is veszélyben vannak...hogy tudnék mindent elfelejteni és dolgozni menni az Isten szerelmére?

Akárhogy is, azt mondtam csinálhatja. Ez megfagyasztotta - Azt mondod nekem, hogy feladod életed munkáját ezért? Figyelj csak Mike. A tied.

 

 

 

 

1983. december 8. (folytatás)

A fiaimnak szükségük van rám...és a feleségem nyomozásának is. Csak ez a két dolog számít most már. Átfésültem a szomszédságot, kérdéseket feltéve...Esküszöm, sok ember nem volt otthon, mikor kopogtam. Talán nem akartak szemben állni egy elszomorító özveggyel...vagy azt gondolták, hogy a férfi megölte a feleségét.

A tűz nem csak elkezdődött. Most már rájöttem, hogy volt valaki a házamban azon az éjszakán. Ez az egyetlen módja annak, hogy értelme legyen az egész kezdődésének. Elkezdtem kutatni a könyvtárban. Összegyűjtöttem régi rendőrségi aktákat...tüzeket, gyújtogatásokat keresve. Meg fogom találni ezt a pasast és mikor megtalálom...Isten bocsásson meg...

 

 

 

 

1983. december 11.

Sammy végre elkezdte átaludni az éjszakákat és Dean megoszt vele egy ágyat. De én...becsukom a szemem és ott van. Mindig ugyanúgy kezdődik, úgy látom őt, mint amilyen azelőtt az este előtt volt, gyönyörű, boldog, és életben van. Olyan mintha ott lennék...olyan igazi, tudom, hogy kapcsolatban vagyok vele és megérinthetem. És ahogy megteszem...megérintem...és hirtelen visszamegyek arra az estére, a vérhez, és az tűzhöz és Mary-hez, Mary-hez aki a plafonon van, és hogy került oda...nem lehet a plafonon...

Itt van a furcsa része. Mikor felébredek, izzadva és zihálva... Esküszöm van ott valami. Érzem, felém lebeg, a fiaimhoz. Figyel, vár, azt hiszem gúnyolódik rajtam...Nem tudtad megállítani. Nem tudtad megvédeni. Nem tudod őket megvédeni.

 

 

 

 

1983. december 11. (folytatás)

Ma szereztem egy kevés dolgot a házból. Néhány képet, egy vagy két játékot, amit a tűzoltók megtaláltak. Megmentettek egyet a fegyvereim közül...egy egyedülálló antik revolvert. Úgy tervezem, berakom a párnám alá, csak elővigyázatosságból.

 

 

 

 

1983. december 13.

Újra felhívtam a rendőrséget. Semmi. Nem találtak semmit. Nincsenek ujjlenyomatok, nincs DNS, nincs vér, semmi, ami megmaradt a feleségem testéből, semmi jele annak, hogy lett volna bárki is a házban. Pont ez az a munka, ami elvárható ettől a rendőrségtől. A nyomozók azt mondták, a tűz oka egy rövidzárlat volt. Kértem őket, hogy mutassanak bizonyítékot, mondják meg, melyik drót égett ki. De nem tudták megmutatni. Csak néhány hülye nagyszájú égési jelzésekről, „ nincs nyomós bizonyíték"-ról dumál...Az egyetlen dolog amit mondtak, az volt, hogy minden bizonyíték a mennyezetre mutat, mint a tűz gyulladáspontjára. Aminek semmi értelme a tűzoltók nézőpontjából - majdnem minden elektromos drót a falakban kezdődik. De nekem...a fenébe, nekem nagyon is sok értelme van.

 

 

 

 

1983. december 14.

Múlt éjjel elaludtam...azután öt perc múlva hideg izzadságban felébredtem. Újra azt a jelenlétet érezve...és valami olyanra gondolva, amit az egyik könyvben találtam egy másik nap. Leginkább tűzről szóló könyvek voltak, hogyan kezdődnek, milyen gyorsan terjednek...de egy közülük különös tűzesetekről beszélt, tűzesetekről, amikre nincs magyarázat...azt mondta, néhány ember hiszi, hogy a tüzet irányíthatják bizonyos gonosz személyek, lények, és emberek bántalmazására használják. Ez őrültség, tündérmese cuccok... mint a tűzleheletű sárkányok nem igaz? De azután emlékeztem...mikor visszamentem Sammy szobájába azon az estén, mikor megszerezni Mary-t... a tűz kirobbant. Kirobbant felém...mintha célja lett volna , mintha távol akart volna tartani, hogy megállítson a megmentésében. Mintha valaki irányította volna.

 

 

 

 

1983. december 14. (folytatás)

Az az éjszaka...Mary, a plafonon...győzködtem magam, hogy csak képzeltem valahogy. De most tudom, kétségtelenül - ott volt. Nem érdekel mit mond más, a rendőrség vagy Mary családja, vagy Mike. Hívjanak őrültnek. Tudom, hogy mit láttam.

Még nincsenek válaszaim, de a kérdések tisztábbak a fejemben. Valami szörnyű történt a babaszobában. Valaki - vagy valami - megölte a gyönyörű feleségem.

Fenn voltam egész éjjel, újra átgondolni, azt kívánom, bárcsak tudnék beszélni Mike-kal, de már mondta, hogy segítségre van szükségem. Szóval, a reggel, első dolgom volt kimenni és még több könyvet venni. Nem tűzről, hanem...más dolgokról. Megmagyarázhatatlan dolgokról.

Vettem még két új fegyvert is és egy shotgun-t. Csak úgy.

 

 

 

 

1983. december 17.

Találkoztam valakivel...Valakivel, aki azt hiszem egy barát nekem és a fiúknak. Az elmúlt néhány napban látogattam...nos, médiumokat. Elmentem egy hely mellett, és nem tudom, de csak úgy bementem. Két hónappal ezelőtt hangosan nevettem volna, ha bárki azt mondta volna nekem, hogy ezt fogom csinálni, de most már nem vagyok biztos abban, hová is fordulhatnék. Akárhogy bementem...teljesen szédítő volt. Láttam ezt a pasast tenyeret olvasni...ő csak visszamondta, amit az emberektől tudott, vagy tág fogalmú cuccokat adott be nekik - „Valaki akit szeretsz aggódik" és ők bevették. Mint mondtam, kamu volt, de valami oknál fogva, késő délután elmentem egy másikhoz...azután ma elmentem Missouri-hoz. És ahova másodszorra beléptem, nem tudom megmagyarázni, de olyan volt, mintha évek óta barátok lennénk. Tudott minden részletet, nem csak az életemből, hanem rólam is...a gondolataimat...könnyeimet. Ő volt az első személy, aki nem úgy nézett rám, mintha megbolondultam volna, mikor elmondtam a történetemet...csak hallgatott és bólogatott aztán azt mondta, hisz nekem.

Egy órával később visszamentem...a fiúkkal. Valami oknál fogva szerettem volna, hogy lássa őket, hogy találkozzon velük...talán, hogy megmondja, jól vannak. Mindketten egyből megszerették...Sammy az ölében ült egész idő alatt, mosolyogva és Dean beszélt megállás nélkül...soha nem tette. Nem tudom, ha csak én lettem volna ott, talán nem bíznék benne, de látva a fiúkat, ennyire fellelkesülve iránta...Van itt valami. Azt hiszem, ő tud nekem segíteni.

 

 

 

 

1983. december 20.

Meg fogom próbálni legyűrni ezt...Esküszöm, annyira összezavar alig tudok írni. Elmentem a házamhoz...Missouri azt mondta, el kell mennie oda, hogy megtudja, mi történt ott igazából. Nem tudom, hogy magyarázzam el, mit éreztem - először is csak ott lenni, az otthonban, ahol éltem a feleségemmel, a kicsi fiaim szobájában, látva mindet elégve és alig azonosíthatóan. Már olyan érzés, mintha egy más élet lenne...egy részem nehezen emlékszik, milyen volt normálisnak érezni magam de a többi rész...alig tudott lélegezni, annyira vissza akartam kapni.

Missouri is kiborult...Azt mondta, érzi a gonoszt, érzi a visszhangját annak az estének...valami szörnyű volt akkor jelen. Érezte, érezte azt a dolgot, ami azt tette velünk, a feleségemmel.

Missouri nem tudta megmondani mi volt az - soha nem találkozott még ilyesmivel - de azt mondta, ez volt a legerőteljesebb, legszörnyűbb dolog, ami valaha keresztezte az útját.

 

 

 

 

1983. december 23.

Ma elhagytuk Mike és Kate házát reggel. Nem tudtam ott maradni többé és nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Úgy érzem, nem tudok megmagyarázni többé már semmit egész életemben. Csak tudtam, hogy el kell vinnem a fiúkat. Kora reggel felkeltem és beraktam őket a kocsi hátuljába amíg aludtak. Talán el kellett volna búcsúznunk...de valami bennem azt mondta, csak mennünk kell, most, gyorsan és csendben. Bármi tette ezt Mary-vel - nyoma veszett. Itt az idő tovább lépni. Kezdem megérteni azt, hogy nincs senki más rajtam kívül. Ha válaszokat akarok, egyedül kell őket megtalálnom.

 

 

 

 

1983. december 25.

Múlt éjjel megint nem aludtam. Hideg verejtékben ébredtem és rájöttem hogy karácsony van. Hol van Mary? Egész éjszaka ez volt a gondolatom, és egész nap a fejemben maradt. A karácsony a feleségem nélkül valótlannak tűnt. Esetlen ünneplésünk volt...egy görbe, két láb magas, műanyag fánk volt, műkaják egy csokorban, amik megtömték a zoknikat és egy halom sportfelszerelés a fiúknak...focilabda, kosárlabda. Megkíséreltem valami normálist visszahozni. Dean már túl nagy a T-labdához(?).

Mary sosem látja Dean-t hazai futásban nyerni. Sosem fogja látni Sammy járni vagy hallani az első szavait. Nem fogja elvinni Dean-t az első napján az iskolába vagy nem fog fennmaradni egész éjjel velem, mikor először elviszi a kocsit éjszakára. Ez nincs így jól, hogy nincs itt, és ez minden, amire tudok gondolni. Annyira dühös vagyok, alig látok tisztán - Vissza akarom kapni az életem.

A rendőrség hivatalosan is lezárta az ügyünket. Mekkora karácsonyi ajándék, mi?

 

 

 

 

1984. január 1.

Ma egy új év indult. Mary szerette az év ezen időszakát; szerette annak az ötletét, hogy mindenki tiszta lappal indul. Mindig tett egy fogadalmat, egyet egy évben, és a legtöbb emberrel ellentétben, ő megtartotta a sajátját. És minden évben próbált rábeszélni engem is egyre, de sosem láttam értelmét. Bárcsak láthatnám a naplóját. Talán segítene nekem emlékezni rá. Talán segítene, kulcs lenne számomra néhány titkának megfejtéséhez. Talán ez a lényege egy naplónak. Megtartja a történeteidet, az életedet. Ezért más emberek nem felejtik el.

Istenem, bárcsak a fiúk hosszabb ideig ismerhették volna Mary-t.

Ebben az évben, teszek egy fogadalmat. Kiderítem, hogy mi történt a feleségemmel.

 

 

 

 

(Fordította: Mancs/Christo)