Démon

ruby-supernatural-20332917-500-280


Így a démoni karakternek minimum 200 évesnek kell lennie.

Általánosan fekete szemű démon indítható, mint karakter, ennél erősebbet csak előzetes egyeztetéssel lehet!

 

Szinte minden vallásban megtalálhatóak a legendák, a történetek, a mitológiák démonokról! Ezek a démonok lehetnek bukott angyalok, er ős gonosz lelkek, kik elmenekültek a Pokolból, de igazából senki sem tudja valójában kik is ők! A vadászok azt mondják, hogy a démonok egykor emberi lelkek voltak, akik a Pokolban ragadtak, s mikor minden emberi érzés kiégett belőlük, valami teljesen mássá változtak. Valamilyen szinten igazuk is lehet, hiszen nincsen nekik fizikai testük, így kénytelenek megszállni valakit. Egy valami hajtja a legtöbbet. Az, hogy megszálljanak embereket, vagy saját önnön céljukra üzleteket kössenek. Sokan azt is mesélik, hogy a démonokat meg lehet idézni, és irányítani is lehet őket, de ez eléggé veszélyes biznisz, mivel ha az idéző nem rendelkezik elegendő tudással, hogy megfékezze a démont, és kiszabadul, hamar csúnya véget érhet a találkozás.

A démonok mindig fekete füst formájában közlekednek. Ebben a formában nem tudnak sok mindent tenni. Vannak bizonyos démon űző rituálék, amiknek a hatására a fekete füst akár meg is tud valakit sebezni, ha nem fejezik be a démonűzést, de a legtöbb esetben ilyen formában csak utazni tudnak, és meg tudnak szállni embereket, legyen az nő, férfi, vagy akár gyermek. A megszállt ember szeme legtöbb esetben matt fekete, de lehet akár más színű is, ha a démon felfedi azt a másik előtt, amúgy teljesen átlagos embernek tűnnek.


Motiváció: Démonokat általában a véletlenszerű gyilkolás vezeti, de a legtöbbjüket valami sokkal különlegesebb dolog mozgatja, vagy egy sokkal erősebb démont szolgálnak.


Megszállás:

Egy démonnak a pokolban van egy bizonyos megjelenési formája, teste, amely az évszázadok során átalakulhat.

A mi világunkban a démonoknak nincsen fizikai formájuk, ezért fekete füst formájában jelennek meg, aminek enyhén kénes szaga van és elektromágneses mezőt gerjeszt. Mozgás közben ként hagynak maguk után nyomként. Ez viszont nem sűrűn fordul elő, mivel nem szeretnek sokáig ilyen formában maradni, így minél hamarabb gazdatestet fognak maguknak keresni, hogy aztán megszállják azt. Ilyen formájában messzi távolságokra képes repülni, de erejét nem tudja használni. Meg kell szállnia egy gazdatestet, hogy használhassa a teleportációs képességét és a választott képességét.

A megszállás nem egy automatikus dolog. Kell lennie egy kis résnek a célpont pszichológiai pajzsán – félelem, szorongás, irigység, vagy akármilyen más negatív érzésnek, amit fel tud használni ahhoz, hogy megszálljon valakit! Ilyenkor ez a fekete füst beszáll a célpont orrán, száján, és fülén. Egy ideig a gazdatestnek teljesen elfeketedik a szeme, majd mikor teljesen felülkerekedik az emberen, szinte lehetetlen visszanyerni a totális kontrolt a test, és az elme felett. Ilyenkor a célpont a saját testének a rabja lesz, és végig kell néznie, hogy a démon mit csinál vele, vagy éppen mit mondd, és semmit sem tud tenni ez ellen. Ilyenkor a megszállt ember úgy érzi, mintha szuperereje lenne. Erős, az elméjével tud mozgatni tárgyakat, sebezhetetlenné válik. Lelőhetnek, leszúrhatnak, kilökhetnek a 10. emeletről, és semmi baja nem lesz. Amint a démon elvégzi a dolgát, és elhagyja a testet, akkor kell minden ilyen következménnyel számolnia. Ha a test nagyon nagy károkat szenvedett el, akkor csak másodpercek kérdése, hogy a démon mikor keres magának másik gazdatestet. Fekete füst alakban a démonra csak különleges képességgel, vagy ördögcsapdával lehet hatni! JK megszállására csak akkor van lehetőség, ha az őt irányító játékos engedélyt ad rá!

Erős akaratú, különleges képességű vagy valamiképpen védett (vallási, misztikus szimbólumok, ráolvasás) emberek nehezen gyűrhetőek le számára.


Sebezhetetlenség: A démon képes életben tartani egy gazdatestet még akkor is, ha meglőtték, kitörték a nyakát, megfullad, vagy leszúrták. Ha a gazdatest már annyira rossz állapotban van, hogy nincsen hasznára, a démon újra fekete füst alakját veszi fel, és egy újabb után néz. Amint a démon elhagyja a másik testet, az ott marad minden sebbel, amit valaha is elszenvedett.


Teleportáció: Minden démon alapképessége gazdatestben. Pillanatok alatt képes egyik helyről a másikra utazni, eltűnni és megjelenni a gazdatestével együtt.


Telekinézis: Mint a szellemek is, erős démonok képesek az elméjük erejével tárgyakat mozgatni maguk körül. Be tudják zárni az ajtót, neki tudnak vágni akármilyen tárgyat valakinek, vagy akár meg is fojthatnak 10 láb távolságról.


Szupererő: A démon képes az emberi test fizikai határait messze kitolni. Akár az aranyos szomszéd lány is képes megszállás alatt áthajítani bárkit a gipszkarton falon a másik szobába.


Kommunikáció: A démon képes kommunikálni más démonokkal, ha egy frissen megölt ember vérét használja (általában nagyobb hatalmú démonokkal kommunikálnak ilyen formában).


Üzletkötés: Ilyen üzletekre csak egy keresztútdémon képes. Senki sem tudja igazán, hogy hatalmában van e, hogy teljesítse az üzlet rá eső részét, vagy sokkal hatalmasabb erőkkel tárgyal ez ügyben. Bárhogy is van, és bármi is legyen, meg tudja csinálni. Az ár minden esetben az ember élete, vagy lelke. Ha az idő lejár, akkor a pokolkutyák eljönnek az emberért. Nem tudni, hogy egy ilyen démon létezik csak, vagy netán többen is vannak.


Egyéb képességei:

- magasabb szinten immunitást is nyerhetnek 1-1 démoni erő ellen
- ellen tud állni az ördögűzésnek, ha a gazdatestbe egy kötő szimbólumot vágnak vagy égetnek


Gyengeségek:

  • Só: A démon nem képes átlépni a sóval körbeszórt helyet, vagy kilépni a körből, ha éppen ő köré szórták le. nagy mennyiségű só kiűzi a gazdatestből

  • Mítikus szimbólum: Több mágikus kör, vagy szimbólum is hatással lehet egy démonra, legyen az bármilyen vallásból, vagy tradícióból származó. Egy biztos, hogy az ördögcsapda mindegyikre hatással van, habár az erősebb démonok még az ilyen csapdákban is képesek használni az erejüket, hogy megtörjék azt.

  • Szenteltvíz: A szenteltvíz égető hatással van minden démonra. (és szentelt fa, Palo Santo)

  • Vas: vasat nem tud megfogni és a vas vonalat nem tudja átlépni, a vasból készült tárgy nagy fájdalmat okoz neki

  • Démonűző rituálé: Régi katolikus rituálék elegendőek ahhoz, hogy egy démont visszaűzzön a pokolba, de vannak más kultúrákból is olyan ősi dolgok, amik hasonlóan hatásosak. A részletek nagyon fontosak. Meg kell hozzá lenni a megfelelő tárgyaknak, és a megfelelő szavakat kell kimondani.

  • Tárgyak: Vannak olyan fegyverek, amik permanensen meg tudnak ölni egy démont, megakadályozzák abban, hogy megszálljanak valakit, vagy akár egy bizonyos helyhez is kötheti.

  • Egyéb gyengeségei:
    - nem képes megszentelt földre belépni (csak erősebb démonok)
    - erős angyalok képesek kiűzni vagy megölni az érintésükkel
    - ha valaha volt emberi testének csontjait elégetik, a démon megsemmisül
    - Isten nevének említésére megmutatja valódi énjét (szemek feketesége)
    - nem tud megszállni embereket, akik védve vannak (szimbólum, talizmán)
    - egy speciális átokzsák védte embereket nem képes megtalálni


Ha egy démon megjelenik (füst formájában) egy helyen, annak következményei vannak:

- időjárás ingadozások, főképpen elektromos kisülések egészen a viharokig
- fényjelenségek, gömbvillámok

- elektromos problémák, gépek leállása, kamerák üzemképtelensége, fény ingadozások
- hangfelvételek, telefonbeszélgetések megzavarása
- időmérők megbolondulás, megállása
- kénnyomokat hagynak hátra
- állatok megérzik jelenlétüket
- erős démonoknál marhacsonkításos jelenségek, állatok elhullása, vérző szobrok

Megjegyzés: A démon minden esetben gonosz! Ha látszólag segít is az embereknek ezeket mind hátsó szándékkal teszi. A játékos démon karakter minden esetben alacsonyabb démoni ranggal kezd így nincs beleszólása a Pokol „ügyeibe" később persze ez változhat amint magasabb szintre ér a karakter. Az előtörténetben szerepelnie kell, hogyan került a földre.

Kasztja is lehet esetlegesen, ha van valamilyen különleges feladata a démoni hierarchián belül.


Kasztok: Succubus(csak játékban lehet bekerülni)

Kaszt: Succubus (Nem választható, csak a játékon belül lehet belekerülni)

A Daurith rend megalakulása majdnem a kezdetekre vezethető vissza. A démonok közti hierarchiákban sosem szerepeltek, és létezésükről is csak nagyon kevesen tudtak a démonok közül (fekete szemű démonok), kivéve a magasabb rangú démonokat, mint például Lilith, Azazel, Asmodeus, Baal, stb. Ebbe a titkos, de nagyon is halálos rendbe csak kiválasztott démonok kerülhettek be évszázadokig tartó kiképzés után, nem volt konkrét vezérük, ezért legnagyobb erejű démonok „rendelkeztek" felettük. Létszámuk sosem haladta meg, a tíznél többet, vagy csak senki sem tudott többről. Nem csak erős telekinetikus képességeikről voltak híresek, hanem a legendák szerint még a fekete mágia tudományát is elsajátították, ezért előszeretettel küldték őket a pokoli erők előre tisztogató munkára, vagy egy bizonyos kiszemelt ember likvidálására, esetleg egy számukra fontos relikvia megszerzésére. Az emberi legendákban őket csak Drudeként említik meg, és a démonok közt is boszorkányoknak szólítják őket. A rendbe tartozó összes démon szeme fekete, de akik a belső hierarchiában feljebb jutottak, rájuk jellemző volt, hogy egyedi színű szemmel rendelkeztek. Mindezt az elváltozást a szemükben a fekete mágiának tulajdonították.
A tudásért cserébe viszont született egy hátrányuk is, hogy csak alvó emberbe tudtak beleköltözni, ellenben a rendes démonokkal, akik bármikor megszállhatták áldozatukat, majd mikor elhagyták azt, a gazdatest szinte biztosan belehalt, csak nagyon kevés, kivételes esetben történt meg az, hogy életben marad valaki, ezért is kötötték a nevükhöz az emberek az alvásból való fulladásos ébredést.

A középkori inkvizítorok szerint először a 15. század vége felé tűntek fel az emberek között, és nekik köszönhetően robbant ki az akkoriban hatalmas méreteket öltő boszorkányüldözés is, majd az 1600-as évek végén tűntek el, mikor ez az egész a tetőfokára hágott. Senki sem tudta az okát a hirtelen távozásuknak, sem a pontos időpontját. Az egyház erről mélyen hallgatott akkor, ezért nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy valamit titkolnak az emberiség elől. Az inkvizítorok (akkori vadászok) közt az a hírek terjedt el, hogy valamilyen ősi démoni relikviát kerestek, és találtak is meg, mellyel egy nagy hatalommal rendelkező démont szabadítottak ki a pokolból (Azazel).

A következő írásos feljegyzés a vadnyugatról, és annak idejéből származott, amikor gyanakodtak rá, hogy újra felbukkantak a földön. Különös eltűnéseket jegyeztek fel, valamint több tucat vadász halálát is. Állítólag Samuel Coltot is ilyen démonok akarták megölni, de a tervük meghiúsult. Ő úgy írta le őket, hogy a démonok közt sosem látott „fajta" volt, kiknek messze nagyobb az erejük, mint a szimpla fekete szemű démonoknak, és hogy a szeme mindegyiknek különböző volt. Végül aztán a pokol kapujánál vívott harcban - ami a vasúti hálózat teljes elkészülése előtt történt - úgy feltételezik, hogy elpusztult mindegyikőjük, hiszen azóta egészen a mostani évekig nem tűntek fel újra. Az ott található cowboy temetőbe a harcokban elesett vadászok holttesteit temették, majd nem sokkal rá a vasúti sín is elkészült, ami egy hatalmas pentagramma alakzatot ábrázolt, elzárva így minden démon elől a pokol kapujához vezető utat. Azt az időszakot csak a Colt háborúnak jegyezték fel.

A háborút egyetlen démon élte csak túl, kinek nevét senki sem tudta, így csak Drudenak hívták. Ő kezdte el a rend újraszervezését a boszorkányüldözés alatti időszakokban megölt, és pokolra került nők lelkeiből.

Nem választható: Vadász, Rendőr, ügynök, fejvadász, Fegyvermester

Képességek: TELEPORTÁCIÓ, TELEKINÉZIS, DÉMONOK KIŰZÉSE, FEHÉR FÉNY, SEBEZHETETLEN, IMMUNITÁS

Felvehet: Rituálék